2018. január 17., szerda

Édesburgonya krémleves pirított tökmaggal


Gyömbér és narancs a lelke ennek a lélekbalzsamozó levesnek.  Egy étteremben kóstoltam édesburgonyát először és azóta nagyon megszerettük ezt a sütőtök-krumplira hasonlító zöldséget.  Sütök belőle csipszet  tepsiben, vagy zöldségkrémet készítek vagy köretnek is adom. Még tócsniban is kipróbáltam és nagy sikere lett.


Amire szükségem lesz: 
3 közepes édesburgonya, 1 hagyma, olaj, 1 narancs leve és héja, 1 kiskanál gyömbérpor, só, bors, 2 dl tejszín, egy marék pirított tökmag

Így készítem: 
Az édesburgonyát és a hagymát meghámoztam, felszeleteltem, tepsiben kevés olajon megsütöttem. Lábasba átszedtem és kevés vízzel, sóval, borssal, gyömbérrel, egy narancs reszelt héjával átforraltam. Összeturmixoltam az egészet 2 dl tejszínnel. A legvégén belefacsartam a narancs levét.
Tálaláskor megszórtam pirított tökmaggal és borssal. Lehet bele tejszínből csíkokat is húzni.
Egy idő után besűrűsödik, pl. ha hűtőben áll egy ideig, ezért kevés vizet kell hozzá adni. 
Ötlet: természetesen nem muszáj tepsiben megsütni hozzá az édesburgonyát, lábasban is meg lehet párolni a hagymával és utána vízzel felengedni.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése